DownloadFellini Casanovájának németországi jelenetében az elázott és némileg háborodottnak tetsző úrfiak egyszercsak felpattannak, és a magasban elhelyezett manuálok mellé telepedve fékevesztett orgonálásba fognak. Ez az extatikus jelenet nem utolsó sorban a nagy rendező zeneértéséről szól. Az orgiasztikus szcénában a fellazult lélek mellett az orgona is a fonákjáról mutatkozik. De hogyan válhatott ez a hűvös, emelkedett hangzású templomi hangszer a tébolyult futamok tökéletes terepévé? A válasz magában az instrumentumban rejlik, csakhogy kimért, konvencionális használata során ez korántsem jut ilyen egyértelműen kifejezésre. Pedig az orgona hatalmát mégcsak nem is a keresztény középkor fedezte fel: rejtélyes erejét már ókori hatalmasságok is hozzáértően funkcionalizálták: Rómában, miközben a császár beszélt, orgona szólt...
Az orgona, s vele a zene kettős arculatának, egyszerre fenséges és őrületbe átörvénylő hangzáslehetőségeinek megszólaltatása kivételesen sikerül úgy, mint Hortobágyi lemezén. Szerzője a világzene művelőjeként vált világszerte ismertté, de a világ zenéjében is otthonos. Hosszú időn keresztül tanulmányozta az általa a „zenei anyagában a legelidegenedettebb európai, zene-mérnöki magasművészet”-nek nevezett orgonairodalmat. E lemez anyagát 1976 óta gyűjtötte, „virtuális” orgonája ugyanis számos magyar- és külországi instrumentum hangzásából állt össze: a sípsorok egyenként felvett hangja digitalizálva és összehangolva szólal meg. A pillanatonként tisztára hangolt akkordok így egyedülálló, nem temperált orgonahangzást alkotnak. Nem feltétlenül feltűnő különössége még a lemeznek, hogy indiai zenei struktúrán, shruti-hangsorokon alapul. Annál nyilvánvalóbb egy további Európán kívüli zenekultúra, az arab-mozlim kultikus ének jelenléte. A Korán 1. szúrájának újra és újra felhangzó variációi hallatán akár mozarab orgonamisének is vélhetné egy gyanútlan hallgató.
A kultikus zenék ilyetén keresztezése nem feltétlenül szentségtörő: a két meglehetősen különböző vallás a misztikájában kerül a legközelebb egymáshoz, ennek pedig legmagasabbrendű kifejeződése az énekhang. A koránénekeshez képest az orgonahang ugyan nem ének, de az orgonasípok az emberi hangot utánozzák. Az orgona az egyházat mint kórust reprezentálja: az énekesek és zenészek kórusa, a "mennybéli canticum" elôvételezése. Ez az „előtörténet” az orgona felhangzásakor ma is meghallható; hangja a zene transzcendens távlatát egyedülállóan hordozza.
A különböző zenekultúrák fényében az orgona kettőssége még feltűnőbb. Az énekesek, a kórus helyén sípok, vezetékek, billentyűzetek bonyolult architekúrájú építménye szól. A gépezet az emberek helyén. De a legkomplexebb kézműves technológiával készült instrumentum nemcsak e zeneféleség, hanem minden egyéb eszköz (organon) és technika kettős arculatát is kifejezi. A működésen túlmenően a működtető és a gépezet megszaladásának lehetőségét. A Fata-organa egyes darabjaiban ez is hallható. Mint ahogy a „az emberi nyomorúság évezredes párlata (és) az abból való szabadulás művészet-technikái” is megszólalnak, és olykor lenyűgöző hangokat hallatnak.
Hortobágyi László: FATA-ORGANA (BMC CD 039, Bp. 2000.)
Az orgona, s vele a zene kettős arculatának, egyszerre fenséges és őrületbe átörvénylő hangzáslehetőségeinek megszólaltatása kivételesen sikerül úgy, mint Hortobágyi lemezén. Szerzője a világzene művelőjeként vált világszerte ismertté, de a világ zenéjében is otthonos. Hosszú időn keresztül tanulmányozta az általa a „zenei anyagában a legelidegenedettebb európai, zene-mérnöki magasművészet”-nek nevezett orgonairodalmat. E lemez anyagát 1976 óta gyűjtötte, „virtuális” orgonája ugyanis számos magyar- és külországi instrumentum hangzásából állt össze: a sípsorok egyenként felvett hangja digitalizálva és összehangolva szólal meg. A pillanatonként tisztára hangolt akkordok így egyedülálló, nem temperált orgonahangzást alkotnak. Nem feltétlenül feltűnő különössége még a lemeznek, hogy indiai zenei struktúrán, shruti-hangsorokon alapul. Annál nyilvánvalóbb egy további Európán kívüli zenekultúra, az arab-mozlim kultikus ének jelenléte. A Korán 1. szúrájának újra és újra felhangzó variációi hallatán akár mozarab orgonamisének is vélhetné egy gyanútlan hallgató.
A kultikus zenék ilyetén keresztezése nem feltétlenül szentségtörő: a két meglehetősen különböző vallás a misztikájában kerül a legközelebb egymáshoz, ennek pedig legmagasabbrendű kifejeződése az énekhang. A koránénekeshez képest az orgonahang ugyan nem ének, de az orgonasípok az emberi hangot utánozzák. Az orgona az egyházat mint kórust reprezentálja: az énekesek és zenészek kórusa, a "mennybéli canticum" elôvételezése. Ez az „előtörténet” az orgona felhangzásakor ma is meghallható; hangja a zene transzcendens távlatát egyedülállóan hordozza.
A különböző zenekultúrák fényében az orgona kettőssége még feltűnőbb. Az énekesek, a kórus helyén sípok, vezetékek, billentyűzetek bonyolult architekúrájú építménye szól. A gépezet az emberek helyén. De a legkomplexebb kézműves technológiával készült instrumentum nemcsak e zeneféleség, hanem minden egyéb eszköz (organon) és technika kettős arculatát is kifejezi. A működésen túlmenően a működtető és a gépezet megszaladásának lehetőségét. A Fata-organa egyes darabjaiban ez is hallható. Mint ahogy a „az emberi nyomorúság évezredes párlata (és) az abból való szabadulás művészet-technikái” is megszólalnak, és olykor lenyűgöző hangokat hallatnak.
Hortobágyi László: FATA-ORGANA (BMC CD 039, Bp. 2000.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése